A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) 2018. február 1-jével kezdte meg a GINOP-6. 1. 7-17-2018-00001 azonosító számú "Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja" című kiemelt projektjének fizikai megvalósítását. A projekt az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósult meg 2, 7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával. A több mint hároméves munka eredményeiről 2021. június 29-én Balatonbogláron megtartott, sajtónyilvános, ünnepélyes projektátadó rendezvény keretében adtak számot a megvalósítók. Az Európai Szociális Alap finanszírozásában megvalósuló projekt alapcélkitűzése támogatni a gazdálkodó szervezetek képzési igényeinek megvalósítását, az emberek munkaerőpiaci helyzetének javítását, folyamatos szakmai képzését, a munkaerőpiaci értékes kompetenciák elsajátításának elősegítése érdekében. A megvalósított eredmények között informatikai eszköztár, szakmai nyomon követés, valamint az egységes monitoring rendszer kapott jelentős szerepet.
kerülete Városrész Tisztviselőtelep Korábbi nevei Rezső tér Földrajzi adatok Elhelyezkedése Magyarok Nagyasszonya tér Pozíció Budapest térképén é. sz. 47° 28′ 46″, k. h. 19° 05′ 44″ Koordináták: é. 19° 05′ 44″ A Magyarok Nagyasszonya tér (2016-ig: Rezső tér) Budapest VIII. kerületében, Tisztviselőtelep városrészben található, körülbelül 12 000 négyzetméteres parkot közrefogó [1] tér. Elhelyezkedése [ szerkesztés] A tér a Nagyvárad tér mögött található, a Szenes Iván tér, Elnök utca, Bláthy Ottó utca határolja. Korábban a mai Szenes Iván térrel együtt alkották a Rezső teret. A tér középpontjában egy park, valamint a Magyarok Nagyasszonya-templom helyezkedik el. A teret lakóházak veszik körül, valamint a Heim Pál Gyermekkórház telkének hátsó traktusa, és az Üllői út felé eső szakaszon néhány középület. A térre 12 épület van számozva, ám mivel a korábbi Rezső tér házszámozását nem változtatták meg, [2] ezért csak a 6-15-ig terjedő, valamint a 22-es szám esik ide (a többi házszám a Szenes Iván térhez tartozik).
2021. 07. 11. v., 20. 22 Szakaszos és időszakos sávlezárásra kell készülni hétfőn, július 12-én reggel 6 órától július 23-ig a Váci úton a Lehel tér és a Róbert Károly körút között, valamint a Róbert Károly körúton a Váci úti csomópont környékén - írja a BKK. A tartalom a hirdetés után folytatódik Egy kattintás, és nem maradsz le a kerület híreiről: