Ez József Attila egyik leghíresebb verse. Az a bizonyos vers, amely miatt eltanácsolta a szegedi egyetemről (és a tanári pályától) Horger Antal tanár úr. A professzor azért háborodott fel, mert a vers alapján erkölcstelennek, nihilistának tartotta a költő életszemléletét. Az utókor azt mondhatja, Horger Antal korlátoltságáért hibáztatható, de emberileg meg lehet érteni. Konzervatív ember volt, és József Attilát nem értette meg. Viszont József Attilát egy csapásra költővé tette ez a vers, hiszen több helyen is megjelent, cikkeket írtak róla, és jó kritikákat kapott (pl. a Nyugat Bécsben élő kritikusa, Ignotus Pál gyönyörűnek nevezte). Ebben a versben éppen az a pláne, hogy nem arról szól, amiről szól. Egy vers nem azonos a szavak elsődleges jelentésével (főleg a XX. században nem). Az egész átvitt értelmű. Nem egy gyilkos verse. És nemcsak lázadás jelenik meg benne, hanem a kétségbeesett menekülés is. "Harmadnapja nem eszek" – ez szó szerint igaz, József Attila valóban nem evett gyakran napokig.
József Attilát világszerte a legjelesebb költők között tartják számon, életútja mozgalmas és rapszodikus: hirtelen fordulatok, kitárulkozások és bezárulások sorozata, melyet a szeretetigény és a kényszeres bizonyítási vágy hajtott. Elkötelezett művész volt, de műveinek kivételes minősége, személyes és általános emberi hitele tette halhatatlanná. Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső iskolájában nevelkedve, azután a Kassák-iskola hatásait is magához hasonlítva, korán megtalálta egyéni hangját. Az osztályharcról és a szerelemről, a boldogságról és a lélekszédítő fájdalom örvényeiről, a faluról és a nagyvárosról, a nagyvilágról és a hazáról egyformán erős személyi hitellel és kivételes művészi erővel szólt. József Attila posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, a XX. századi magyar líra egyik legnagyobb alakja 75 évvel ezelőtt, 1937. december 3-án halt meg. Budapesten, a Ferencvárosban született 1905. április 11-én. Apja 1908-ban elhagyta a családot, édesanyja mosásból tartotta el a három gyermeket.